Megszületett Jean Julius Christian Sibelius finn zeneszerző.
150 éve
Sibelius 1890-ben
Ősei részben
finnek, részben
svédek voltak, akik a középosztály szokásai szerint otthon
svédül beszéltek. Jean nyolcévesen kezdett
finnül
tanulni, majd a gimnáziumban is finn nyelven oktatták. Kevés közeli
barátja volt, nem szerette a nagy társaságot, annál inkább rajongott a
természet szépségei iránt, ez a természet szeretete élete végéig
megmaradt. Rendkívüli képzelőerejű, ábrándozó gyermek volt, akit – a
zenén kívül – leginkább a természettudományok és a
matematika vonzotta.
Családja gyakran rendezett házi előadásokat, amely meghatározta, hogy a
gyerekek énekelni tanultak, és valamilyen hangszeren játszottak. Jean
kilencévesen
zongorázni tanult, majd tizennégy-évesen
hegedű órákat vett a helyi karnagytól. Tízéves volt, amikor
Esőcseppek címmel darabot írt hegedűre és
csellóra. Virtuóz hegedűjátékos szeretett volna lenni, ezért sokat gyakorolt. Érdekelték a zenei formák, ezért alaposan tanulmányozta
Marx Zeneszerzéstan (Kompositionslehre)
könyvét. Családja nem akarta, hogy „csupán” zeneszerző legyen, hanem
valamilyen „rendes” polgári foglalkozást szántak neki, ezért
1885-ben beíratták a
Helsinki Sándor Cári Egyetem jogi karára. Jean azonban egy év múlva véglegesen a zenei pálya mellett döntött; beiratkozott a
Helsinki Zenei Intézetbe.
A zeneintézetben töltött utolsó félévben két művet is komponált: egy A-dúr vonóstriót és egy a-moll vonósnégyest.
Sibelius Berlinben megismerkedett
Robert Kajanusszal, aki a helsinki filharmonikusokat alapította és igazgatta. Berlinben vezényelte az
Aino szimfóniát, melynek ő volt a zeneszerzője. Ez a szimfonikus költemény a finn nemzeti eposz, a
Kalevala
legendáira írt mű. Sibeliusnak tetszett a darab, és azonnal felkeltette
érdeklődését a Kalevala iránt. Meglátta benne a romantikus zenei
lehetőségeket.
1890 nyarán visszatért
Finnországba,
ahol barátjával, Armas Järnefelttel és családjával töltötte a vakációt.
Itt ismerkedett meg Armas húgával, Ainóval, aki akkor még csak
tizennyolc éves volt. A két fiatal egymásba szeretett, és titokban
eljegyezte egymást. Aino apja tábornok és kormányzó, édesanyja
művészetkedvelő arisztokrata volt. Testvérei: Arvid író, Eero
festőművész lett. Ebből a műértő, arisztokratikus környezetből indult
Sibelius
Bécsbe.
1891-ben visszatért
Finnországba, és családi házukban,
Loviisában töltötte a nyarat. Ebben az időben
Oroszország
szorosabb felügyelet alá akarta vonni Finnországot. Ennek hatására a
finnek, különösen a finn ifjúság tevékenyen fellépett az orosz
törekvések ellen. Feléledt a finn nemzeti érzés, aminek hatása alá
került Sibelius is.
A következő években a finn legendákat földolgozó zenekari művek sorát alkotta meg:
En Saga (Monda),
Karélia-szvit,
Lemminkäinen-szvitek, és
1899-ben a
Finlandia. A
Finlandia
lett Finnország második himnusza, azóta is a legismertebb Sibelius mű.
Maga a művész nem ezt tartotta legjobb darabjának, hanem az
I. szimfóniát. Országszerte híres zeneszerzővé vált, de gazdasági ügyeit szerencsétlenül intézte;
1897-től állami évjáradékot kapott, mert helyette Kajanus lett a zeneszerzés professzora az egyetemen. Kapcsolatba került a német
Breitkopf & Härtel kiadóval, ez segített anyagilag jobb helyzetbe kerülnie.
1900-ban a
Helsinki Filharmonikus Zenekar európai hangversenykörúton népszerűsítették Sibelius műveit, melyekkel nagy sikert arattak. Axel Carpelan báró 5000
márkát biztosított a művész számára, hogy csak a komponálásnak élhessen, ebből a pénzből utazott Olaszországba.
1901-ben kezdte el a munkát a
II. szimfóniáján, majd a
Heidelbergben vezényelte a
Lemminkäinen legendáját. Sibeliust zavarta a „nyüzsgő” fővárosi élet, ezért
1904-ben vidéki villát vásárolt magának Järvenpääban, haláláig itt lakott, de gyakran látogatott el a 30 km-re levő Helsinkibe is.
1905–
1908 között többször járt Angliában, ahol a
III. szimfóniáját vezényelte.
1908-ban orvosai rosszindulatú gégedaganatot állapítottak meg nála, melyet
Berlinben műtöttek meg. Egy milliomos
amerikai zenerajongó (Carl Stoeckel), a
Bayreuthi Ünnepi Játékok mintájára
Norfolkban zenei fesztiválokat rendezett, ennek meghívott vendége volt Sibelius
1914-ben. Hazautazása előtt a
Yale Egyetemtől díszdoktori címet kapott.
1914-ben kitört az
első világháború,
amely mélyen aggasztotta Sibeliust, az egészsége sem volt rendben,
ráadásul német kiadójával is megromlott a viszonya. Mindezek ellenére
1915-ben ötvenedik
születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánították, elhalmozták jókívánságokkal. Az ünnepségen maga vezényelte
V. szimfóniáját, amely igen kedves emlékeket idézett fel számára édesapjáról.
1917–
1918 nehéz év volt a finnek számára.
Oroszországban kitört a forradalom, a zavargások átterjedtek
Finnországra
is. Sibeliusnál is házkutatást tartottak – hazafias érzelmei miatt –
élete is veszélyben forgott. Különösen veszélyes volt vidéken élni,
ezért családjával együtt
Helsinkiben élő bátyjához költöztek. Végül a finnek kivívták függetlenségüket, a zeneszerző visszatérhetett Ainolába. Az
1920-as években több külföldi utat tett, megkomponálta utolsó szimfóniáit.
1926-ban megírta utolsó művét a
Tapiolát, melyet még utoljára maga vezényelt.
1957.
szeptember 20-án Helsinkiben az
V. szimfóniáját adták elő, amelyen a családjának több tagja is részt vett. E napon kapott
agyvérzést, melybe belehalt. Ravatala Helsinkiben volt, de testét szeretett Ainolájában helyezték örök nyugalomra.
Kommentáld!