240 éve

Született, Zene

Johann Nepomuk Hummel (Pozsony, 1778. november 14. – Weimar, 1837. október 17.) osztrák zongorista, zeneszerző, tanár és karmester.

Az apja, Johannes Hummel^[1] a bécsi birodalmi katonai zeneiskola igazgatója, majd az Emanuel Schikaneder vezette Theater and der Wieden zenekarának karnagya volt. Az ifjú Hummel előbb Pozsonyban Franz Rieglernél tanult, majd Bécsben két évig Mozart tanítványa volt teljesen ingyenesen, nála is lakott. Első koncertjét kilencévesen adta, Mozart egyik hangversenyének közreműködőjeként. 1788-ban apjával európai hangversenykörútra indult. Londonban négy évet töltött el, itt Muzio Clementi látta el tanácsokkal. Joseph Haydn, aki akkoriban szintén Londonban tartózkodott, 1791-ben egy Asz-dúr szonátát írt a számára, melyet Hummel a szerző jelenlétében adott elő a Hanover Square Rooms-ban. A beszámolók szerint Haydn az előadás után köszöntötte az ifjú művészt és egy arannyal (guinea) ajándékozta meg. A francia forradalom utáni diktatúra meggátolta abban, hogy Spanyolországon és Franciaországon át folytassa utazását, így visszatért Bécsbe, közben is hangversenyeket adva. Tanulmányait csak 1793-tól folytatta Albrechtsbergernél és Antonio Salierinél. Az idő tájt szintén Bécsbe érkezett Beethoven, hogy ugyanezen mestereknél tanuljon. Megismerkedtek és barátságot kötöttek, melynek hőfoka meglehetősen ingadozó volt. Később kapcsolatuk elmélyült és kölcsönös nagyrabecsüléssé változott. Beethoven kívánságának megfelelően Hummel improvizációkat adott elő a nagy mester emlékkoncertjén. Itt ismerkedett meg Franz Schuberttel, aki neki ajánlotta utolsó három zongoraszonátáját. Minthogy azonban a szonáták első kiadásának idejében már egyikük sem élt, a kiadó Robert Schumannra változtatta az ajánlást, aki akkoriban még aktív volt.

1804-ben Kismartonba került, ahol Esterházy Miklós herceg karnagyaként Haydn mellett kezdett el dolgozni. Bár a zeneigazgatói feladatok jelentős részét is ő végezte el, mivel az idős mester már nem tudta személyesen ellátni, Haydn iránti tiszteletből egészen annak 1809-ben bekövetkezett haláláig csak a hangversenymester (Konzertmeister) címet viselte. Csak ezután lett zeneigazgató (Kapellmeister), 1811-ig, amikor is kötelességeinek elhanyagolása miatt elbocsátották.^[2]

Visszatérve Bécsbe, két év komponálással eltöltött idő után, 1813-ban feleségül vette Elisabeth Röckel operaénekesnőt;az egyik tanújuk éppen Salieri volt. Két fiuk született: Eduard, a későbbi karmester (1814), és Carl, a későbbi festőművész (1821).^[3]

1816-ban Stuttgartban, 1819-től Liszt Ferenc elődjeként Weimarban karmester. Itt egyébként zenére tanította az 1811-ben született Auguszta szász-weimar-eisenachi hercegnőt. Ugyancsak Weimarban ismerkedett meg Johann Wolfgang Goethével, aki egyebek mellett felhívta figyelmét Schiller költészetére is. 1822-ben oroszországi körútján megismerte John Fieldet, 1828-ban Lengyelországban Chopint. Zongoraművészi karrierjének csúcsán, 1830-ban Párizsban és Londonban koncertezett.

Weimari időszakában a várost Európa zenei fővárosává tette, a leghíresebb zenészeket híva vendégszereplés illetve művészetük ottani gyakorlása céljából. Itt valósította meg az egyik első zenész nyugdíjazási rendszert, amelynek finanszírozása céljából maga is jótékonysági koncerteket adott. 1825 és 1827 között elszántan harcolt az egységes szerzői jogi törvény megalkotásáért a Német Szövetség államaiban.

1832-ben, ötvennégy évesen egészsége meggyengült, így zeneigazgatói teendőinek kevesebb energiát tudott szentelni. Ráadásul Goethe az év márciusában bekövetkezett halála miatt a színházi körökkel is gyengült a kapcsolata, így 1832-től haláláig részlegesen nyugdíjba vonult.^[3] Élete vége felé Hummel megtapasztalta a zeneszerzők és előadó virtuózok új iskolájának felemelkedését és azt, hogy zenéje lassan kimegy a divatból. Fegyelmezett és tiszta Clementi-stílusú technikája és kiegyensúlyozott klasszicizmusa szembefordította őt a Liszthez hasonlók szilaj bravúrjátékával. Egyre kevesebbet komponált, de továbbra is elismerték és csodálták. Békésen hunyta le a szemét weimari otthonában, 1837-ben. Szabadkőműves volt, mint Mozart, így híres kertjének jelentős részét hagyományozta a weimari Amalia páholyra, ahová ő és Goethe is tartozott. Az utolsó turnéján 1834-ben Bécsben járt. 1837. október 17-én hunyt el Weimarban. Bár az élete vége felé a hírneve megkopott, az első komponisták egyike volt, aki gazdag emberként halt meg.

Hummel mellszobra a Német Nemzeti Színház mellett Weimarban