210 éve

A 30 éves Mendelssohn James Warren Childe festményén

Jakob Ludwig Felix Mendelssohn-Bartholdy (Hamburg, 1809. február 3. – Lipcse, 1847. november 4.) német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész.

Hamburgban született, apja, Abraham Mendelssohn-Bartholdy gazdag bankár, a felvilágosodás híres filozófusának, Moses Mendelssohnnak fia volt. Szüleinek négy gyermeke közül Felix a második volt. A család 1811-ben Berlinbe költözött, áttért az evangélikus hitre, és nevét – hogy megkülönböztesse magát a család zsidó hiten maradt ágától – Mendelssohn-Bartholdyra változtatta. A gyereket nívós házitanítók oktatták, például Heyse, az elismert nyelvész. A festésre Rösel oktatta, a zenei nevelés Zelter kezében volt. Zongorázni Ludwig Berger-től, hegedülni Eduard Reitz-től tanult. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is.

Az ifjú Felix Mendelssohn

Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel először mint zongorista, tizenkét éves korától már rendszeresen komponált. A zene mellett Wilhelm von Humboldt hatására az irodalomban, nyelvekben is jártas lett, mindemellett úszott, vívott, lovagolt. 1825-ben – Cherubini elismerő szavai hatására – eldőlt a sorsa: zeneszerző lesz. Ettől kezdve opus-számmal látta el műveit. Nővére, Fanny is rendkívüli tehetség volt, zeneszerzéssel is foglalkozott, de akkoriban a nők társadalmi helyzete még nem engedte a „férfias” pályaválasztást.

Tizenhét éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához a nyitányt komponálta. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költőfejedelemmel. A Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel az abban az időben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikáját.

Mendelssohn 1829-ben európai körútra indult. Anglia és Skócia után Weimar (itt találkozott utoljára Goethével), Nürnberg, München, Bécs és Pozsony következett. Ezután Itália városaiba látogatott: Velence, Firenze, Róma, Nápoly. Hosszabb időt töltött Párizsban, majd ismét Angliába utazott. Benyomásait zeneművekben örökítette meg: Olasz és Skót szimfónia, Skót szonáta, Hebridák nyitány stb.

1832-ben tért haza, később Düsseldorfban vállalt városi zeneigazgatói állást. 1835-ben lipcsei meghívásra elvállalta a Gewandhaus-zenekar vezetését. Itt jól érezte magát, kibontakoztathatta mindazokat az értékeket, amiket a zenében fontosnak tartott. A zenekart Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette. Händel-oratóriumokat, Schumann-szimfóniákat, Beethovent és Schubertet vezényelt. 1829-ben mutatta be a Máté-passió-t, amivel elindította Bach németországi reneszánszát.

A zenei utánpótlás biztosítására – kezdeményezésére – 1843-ban megalakult a lipcsei konzervatórium, az első ilyen német intézmény. A lipcsei évek alatt születtek nagyszabású oratóriumai, a Paulus, később az Éliás, és a Szentivánéji álom-hoz írt nyitányát kísérőzenévé egészítette ki.

Magánéletében biztos támaszra lelt feleségénél, Cécile Charlotte Sophie Jeanrenaud-nál, akit 1837-ben vett nőül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. Életét a család és a lipcsei munka töltötte ki. Mindeközben azért utazgatott is, hangversenyeket adott Birminghamben, Frankfurtban és más városokban. A szász király „udvari karmester” címmel tüntette ki, Berlinbe hívták zenei vezetőnek, de Mendelssohn Lipcsében maradt. Írt azért műveket Berlinnek is, elsősorban színpadi zenéket.

Szülei halála (1835, 1843) nagyon megviselte, egyre inkább befelé fordult, elfáradt. Az Éliás bemutatója után még eleget tett egy angliai meghívásnak. Kedves Fanny nővére is elhunyt, Mendelssohnon erőt vett a teljes depresszió. 1847. november 4-én halt meg többszörös agyvérzés következtében.

Mendelssohn felesége, Cécile Jeanrenaud

 

A sorsnak furcsa fintora, hogy – csakúgy, mint az általa újra felfedezett Baché – az ő neve is csaknem feledésbe merült halála után, az életében kiadott 72 és 49 posztumusz műve közül is csak keveset mutattak be. Ehhez a Németországban erősödő antiszemitizmus éppen úgy hozzájárult, mint az az előítélet, ami szerint Mendelssohn muzsikája ugyan szép és elegáns, de „lapos”. Reneszánsza 1959-ben kezdődött, amikor születésének 150. évfordulójáról emlékezett meg a világ.

Mendelssohn zenei stílusa már a szülői házban kialakult. Itt szívta magába a barokk zene iránti szeretetet, a meleg családi szeretet, a tehetség gondtalan kibontakozása tette lehetővé, hogy már igen fiatalon, a legváltozatosabb zenei műfajokban, érett kompozíciókkal jelentkezzék. Már a Szentivánéji álom nyitányában megjelennek egyéniségének legjellemzőbb vonásai, amellyel – Carl Maria von Weber mellett – megalapozta a német zenei romantikát. További romantikus vonásai művészetének a barokk hagyományok tisztelete, az orgonamuzsika és a fúgaszerkezet reneszánsza, az úti élményeiből eredő tájköltészet.